A „legkeresztényibb” István ebben a gondolatkörben nevelkedett fel, s így a királyválasztás számára nem jelenthetett valami soha nem hallott újat, hanem összegezése és betetőzése volt azoknak a tanításoknak, amelyeket a politikum oldaláról szüleitől, a teológia síkján Szent Adalberttól és tanítványaitól, a keresztényi etikát illetően pedig rajtuk kívül Gizella udvari kíséretétől kapott. Így amikor a történelmi pillanat elkövetkezett, a szertartás mozzanatainak jelentését megértve és átérezve állhatott az oltár elé.
Ami a koronázás időpontját illeti, e sokat vitatott kérdésben kiindulásul az szolgál, hogy a krónikák és évkönyvek hol az 1000., hol az 1001. évet adják meg. A pécsi püspökség alapítólevelének dátumából kiderül, hogy István 1009. augusztus 23-án uralkodásának 9. évében volt, tehát koronázása 1000. augusztus 23-a és 1001. augusztus 22-e között történt. Pontosabb meghatározást tesz lehetővé, hogy a XI-XII. században vezettek egy királylajstromot, amely feltüntette a magyar királyok uralkodási évének, hónapjának és napjának összegét, s ezt utólag kombinálva évszámokkal -ami nem mindig sikerült-, bevezették a zágrábi és váradi rövid krónikába. Eszerint a koronázás napja és a halál napja között 7 hónap és 14 nap telt el. Mivel pedig István halálának napja augusztus 15 volt (1038-ban), a koronázás időpontja az új évezred első napjára, 1001. január 1-re tehető. Ezzel összhangban van, hogy III. Ottó, aki támogatta a pápánál István koronázásának ügyét, kb. 1000. augusztus 14-től 1001. február 15-ig Rómában tartózkodott.
István koronázásának 1001. január 1-re tétele aligha független az akkori keresztény világban felmerült „világvége” várástól. A Biblia utolsó lapjain, János jelenéseinek könyvében (20-21. rész) olvashatók azok a látomások, amelyek megjósolják a sátán (antikrisztus) megkötöztetését, majd Krisztus fellépése után 1000 évre a kiengedését, a feltámadást és az Ítéletet. E bibliai hely és a nyomán írt ál jóslatok számos olvasója úgy értelmezte a jövendölést, hogy az ezredik évben kiszabadul a Sátán és mérhetetlen pusztítást okoz, majd Isten a Sátánt visszazárja a pokolba, elkövetkezik az első ítélet, s utána minden megújul. Aki Jézust követte és őszerinte élt, az a megújult világban Krisztus gyermekeként él, a gonoszok pedig a pokolra jutnak. Az emberek egy-egy tűzvészben, napfogyatkozásban vagy más szokatlan jelenségben jelt láttak a világvégének közeledtére.
A világvége bekövetkeztét számos zaklatott lelkű pap is hirdette. II. Szilveszter egyik leveléből kitűnik, hogy őt is foglalkoztatta ez a vita, de nyilvánosan nem adhatta jelét, mert pánikot keltett volna az egész keresztény világban.
Ha a még jobbára pogány képzetek közt élő nép Magyarországon e jövendölésekről alig szerzett is tudomást, István papi környezete révén biztosan tudott róla, de hogy őt a világvégének hiedelmével szemben inkább a megújulás gondolata hatotta át, azt a koronázásnak éppen 1001. január 1-re való kitűzése bizonyítja.
Maga a koronázás IV. László 1274-i levele szerint Esztergomban történt, ami összhangban van azzal, hogy Esztergom volt Géza és István fejedelem, valamint az első magyar érsek székhelye.
István tehát hírül adta koronázásának időpontját az egész országban a nemzetségeknek és ispánoknak, a grófoknak és papoknak és minden rendű népnek. De hírül adta a szomszédos országok császárainak, királyainak, hercegeinek és vajdáinak.
Karácsony havának közepére már érkeztek a vendégek mindenfelől Esztergom felé. A vár szűk volt, ezért a külső országbeli urak, akik szolgahaddal jöttek és sok lóval, a környéken kaptak szállást. A passaui püspök papjai pedig a Pannonhalma monostorának vendégei voltak. Egészen egyedül, öszvérháton jött, -barna csuhában, amit durva kenderkötéllel kötött meg derekán és szeges talpú bőrpapucsban- József atya, a római Szent-Elek monostor apátura, a Szentatya követeként.
Az úri vendégeken kívül az ország minden sarkából gyülekeztek Esztergom köré az ország mindenféle népei. Bekéredzkedtek a környékbeli tanyákra, mások kinn sátoroztak a Duna partján, és meglepték a vár álját, valamint a vár mellett lévő ritkás erdőket. Az udvarispán ökröket, borjúkat és juhokat rendelt a népnek eleségül, és fölösen lisztet és sót, mert mindenki, aki eljött, a magyari Nagyúr vendége volt.
A koronázást a bazilika dombján állott Szent István protomártír-templomban végezhették. A hajnali harangszókor István és Gizella a templomba mentek, ahol gyóntak és áldoztak, majd a püspök csendes misét mondott.
Később (az időpont nem ismeretes) a vár tornyán búgni kezdtek a kürtök. A nép elcsendesedett, a láncinges testőrök, várispánok, várnagyok, várbéli tisztek, barátok, a piactérre léptek, közöttük István királlyal. Ebben a percben megkondultak a toronyban a harangok.
Az ének elhangzott, miközben Domonkos érsek az oltár előtt állt. A ministráló pap csengetett, és ünnepi komoly csendben megkezdődött a nagymise. Az oltár előtt ott térdelt István és Gizella. Domonkos érsek István elé lépett, és megmártotta két úját az aranytálban, amit egy pap tartott eléje. A tálban szentelt olaj volt, és az érsek megkente vele István homlokát. Azután az oltárról elvette a királyi koronát és felmutatta. Mellette a barnacsuhás József barát állt, kezében a hosszúnyelű fekete kereszttel. Az érsek István fejére tette a koronát, a barát pedig kezébe adta a keresztet. Gizella fejére egy leveles arany korona került. Domonkos érsek hangosan kinyilvánította: Íme a király! Íme a királyné! A templomot ekkor hatalmas üdvrivalgás rázta meg.
A szertartás után István és Gizella felálltak, és koronásan végighaladtak az emberek között kifelé a templomból. Ott lóra ültek. István jobb kezében a buzogány, bal kezében a hosszúnyelű fekete kereszt. Fején korona, vállán aranyos királyi palást. A lovukat két úrfi gyalog vezette. Így léptettek az ordító, tomboló katonák között és az ujjongó népek között be a palota udvarába.
Kiss Róbert diakónus