Végre bevezettettük telkünkre a vizet. Nagy volt az öröm. Addig a ház előtti közkútról hordtuk. Egy nagy zománcos vödör és egy vizeskanna volt a felszerelés. Az összkomfortot fokozta a háziaktól ránk maradt vizespad. Az egész olyan volt, mint egy jelenet a régi idők fekete-fehér mozifilmjéből.
Jó jó, víz most már van, de mi lesz a szennyvízzel? (Gondolhatják, mennyire régi a történet, hiszen akkor, több mint negyven éve még álmodni sem mertük, hogy egyszer Némediben csatorna is lesz.) Mindenképp szükség lesz emésztőre. Átnéztem az összes szakkönyvet. (Kis telkek közművesítése, Műszaki Könyvkiadó, 1970.
Számoltam, méricskéltem, hogyan lehet úgy elhelyezni az emésztőt, hogy meglegyen a távolság a kúttól, de kívülről is hozzáférhető legyen, ha jön a szippantó. A többféle szempont egyeztetése nem volt könnyű. Jó néhányszor nekifogtam a feladatnak. Cövekeket ütöttem le, kihúztam a spárgát, hogy lássam a nyomvonalat, de sehogy sem sikerült, mert elég csekély hely volt a házfal és a kerítés között. Ráadásul ott volt még az elődök ásta kút.
Az egyik vasárnap éppen a tervezgetéssel múlattam az időt, amikor a kapuban megállt egy nálam valamivel idősebb, igazi némedi lakos. (Nem afféle gyüttment, mint én) Érdeklődött, mit csinálok. Beavattam titkos tervembe, hogy én bizony emésztő készítését fontolgatom.
Meghallgatott, közben bólogatott. Körülnézett, jelentőségteljesen cöcögött, majd a vagy húsz méterrel odébb lerakott terméskövek felé intett a fejével. Látom, köve van. (Tényleg volt, az istálló bontásakor az alapból szedtük ki) Nahát, azzal eltömi a kutat és kész, megvan az emésztő. Megdermedtem az egyszerű ötlet nagyszerűségétől. Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Azért gyanakodtam. Ugyan minek írnak mindenféle szabályokról, a kúttól való védőtávolságról, ha akár a kútba is be lehet vezetni a szennyvizet? Nem fogadtam meg a tanácsot. Kiásattam az emésztőt. Kitisztíttattam a kutat. A komfort kedvéért még búvárszivattyút is szereltettem.
Magam vittem el a vízmintát a laborba. Büszkélkedve említettem, hogy a munkások még dicsérték is: „Milyen jó, édes víz” Ajjaj, mondták, akkor valószínűleg nitrátos. Amikor aztán néhány nap múlva az eredményért mentem, csak annyit mondtak: „Hát magának már nem kell a kertet trágyáznia. Nitrát, nitrit, ebben a vízben már minden benne van. „
Idővel feltámadt bennem a gyanú. Lehet, hogy amit nekem jó szándékkal ajánlottak, azt néhányan itt a faluban tényleg megcsinálták?
-béjé-