Hamvazószerdával (márc. 2.) megkezdődött a negyvennapos nagyböjt, mely alkalmas időt biztosít nekünk arra, hogy lélekben felkészüljünk Húsvét méltó megünneplésére. Annakidején Jézus három éven keresztül tanította, nevelte apostolait, és a népet Isten Országának örömhírére, hogy készségesek legyenek befogadni mindazt az ajándékot, amit az Atya Jézus által küld nekünk, embereknek. Ezt a három évet Jézus is egy 40 napos böjttel és imádsággal kezdte meg a pusztában. Azért ment oda, hogy senki se zavarja, hogy teljesen az Atyára tudjon figyelni. Ezt a 40 napos előkészületi időt nekünk is nagy-nagy figyelemmel kell tölteni. Most többet imádkozzunk, legyünk jobbak, hogy fogékonyak legyünk a húsvéti ajándék lelkünkbe fogadására.
Ennek érdekében fontos, hogy jobban átgondoljuk, mit teszünk, és mit nem szoktunk megtenni feladataink közül. Tévedéseinket bánjuk meg, mulasztásainkat számoljuk fel, és ezután legyünk engedelmesebb gyermekei a Mennyei Atyának. Ne elégedjünk meg azzal, hogy néhány bűnt elkerülünk, azt tűzzük ki magunk elé, hogy ezek ne térhessenek vissza az életünkbe, és próbáljuk napjainkat egyre inkább jócselekedetetekkel kitölteni.A bűnbánó ember három dolgot tehet:
Először is meggyónja bűneit. Jézus a keresztségben és a szentáldozásban ajándékozza nekünk azt a kegyelmet, amit a bűn elkövetésével a gonoszlélek elrabolt tőlünk. Mi nem szeretjük a rablókat, és mindent megteszünk, hogy földi értékeinket megvédjük, és a rossz szándékú embereket távol tartsuk magunktól. Ha mégis baj történne, és valaki betörne a házunkba, rendőrt hívunk, segítséget kérünk javaink visszaszerzésére. Így teszünk a lelki értékeinkkel is. Óvjuk a megszentelő kegyelmet, amit a Jóistentől kaptunk. Figyelmesnek kell lennünk, mert a sátán uralmat szeretne fölöttünk. Ezt pedig úgy érheti el, ha kiszakít minket az Isten oltalmazó szeretetéből. Ezért olyan vonzó lehetőségeket tár elénk, melyek elcsábítanak minket az Isten pártjáról, és annyira megtéveszt minket, hogy összekeverjük a jót a rosszal, s a bűnt, a gonoszlélek ötleteit fogjuk előnyben részesíteni.
Sajnos a gonoszlélek mindegyikünknek túl tud járni az eszén. De mégsem keseredünk el, mert Jézus a keresztáldozat révén megszerezte nekünk a Mennyei Atyától a kiengesztelődést, a bocsánatot. Ha szeretetből megbánjuk bűneinket, Ő szívesen elfelejti azokat. A szeretetünk és az őszinte igyekezetünk arra indít minket, hogy ne csak néhány bűn felsorolásával járuljunk a szentgyónáshoz, hanem saját szavainkkal fogalmazzuk meg azt is, milyen jócselekedetek hiányoznak az életünkből, mit mulasztottunk el eddig, lelki életünknek milyen tévedése fáj nekünk, és hogyan próbáljuk ezeket pótolni, a lemaradásainkat behozni. Tehát jussunk jó elhatározásra, hogy a korábbi hibáinkat kijavítjuk, bűneinket jóvá tesszük.
A bűnbánó ember másodsorban bocsánatot kér embertársaitól. Ez tudom, hogy nagyon nehéz, hiszen ebben is a gonoszlélek ármánykodása van. Bátortalanok vagyunk, és nehezen szánjuk rá magunkat egy-egy bocsánatkérésre. De amikor megtesszük, mindjárt érezzük, hogy milyen jó utána, mekkora súly szakad le a lelkünkről.
Jézus is arra intette tanítványait, hogy ne legyenek rosszindulattal egymás iránt, hanem bocsássanak meg egymásnak. Szent Pál apostol is ezt írja az efezusi levelében, hogy a Krisztus hívők ne engedjenek teret a sátánnak, s ha még is érinti lelküket egy-egy pillanatra az indulat, ne nyugodjék le úgy a nap, hogy meg ne bocsátanának egymásnak. Ezért ha valaki bocsánatot kér tőled, te nem mondhatod neki, hogy, „én pedig nem bocsájtok meg neked!” Mert gondoljunk csak bele, mi lenne, ha a Jóisten is ilyen szigorú és elzárkózó lenne velünk kapcsolatban. De Isten mindig megbocsát, és nekünk is ilyen jószívűeknek kell lennünk. Soha nem lehetünk haragtartók, bosszúállók, inkább örömmel bocsássunk meg mindenkinek, aki elénk áll és békejobbot nyújt felénk.
A bűnbánó ember harmadsorban hamvazószerdán vagy nagyböjt első vasárnapján a bűnbánat jeleként hamuval jelölteti meg homlokát. A hamvazás gyakorlata az ószövetségi bűnbánattartásra nyúlik vissza. Akkor a bűnösök megszaggatták ruhájukat, szőrzsákot húztak, és hamuba ültek, hogy ezzel fejezzék ki bocsánatkérésüket. Ez az alázat magatartása, amivel az ember a kicsinységét hirdeti, hogy nincs mire felvágnia, mert bűnös ember.
Mégse érezzük magunkat alkalmatlannak, és félreállíthatónak, mert az Isten olyan értéket lát bennünk, amit sokszor még mi magunk se veszünk észre. Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett minket, és azt akarja, hogy boldogan viseljük magunkon ezt az értéket. Mindig tudjunk arról a szeretetről, amivel Ő tekint ránk, és ez vezessen minket, hogy hasonlóképpen érezzünk mi is mások iránt. Igaz, hogy a bűn elcsúfította egy kicsit ezt az istenképiségünket, de a bűnbánat és a szeretet megtisztít minket, hogy újra olyan szépek és értékesek legyünk, amilyennek Isten teremtett bennünket.
Ez a hamu a fejünkön még nem teszi jóvá a hibáinkat, de már egy jó kezdet. Ezt kell folytatnunk a jócselekedetekkel, és azzal az igyekezettel, hogy Jézusnak is, és embertársainknak is örömet akarunk szerezni. Próbáljuk felhasználni ezt a 40 napot arra, hogy sok-sok jót teszünk, és ez a jó foglalja le a lelkünk virágoskertjét, és tegyen bennünket értékessé, hogy családtagjainknak, gyermekeinknek, embertársainknak öröm legyen velünk lenni.
Kiss Róbert diakónus