1937. januárjában Kisnémedin születtem, most múltam 85 éves. Amire büszke vagyok, hogy Kisnémedi több mint 950 éves és a családunk ezalatt végig itt élt. Annyi élmény és emlék köt ehhez a faluhoz, hogy megállás nélkül tudnék mesélni ezekről.
Próbáljuk meg röviden a legelejéről.
Édesanyám Némedin született, Édesapám rádi születésű volt. Én Kisnémedin nőttem fel, a régi óvodába jártam, amit most KIFE háznak hívunk. Akkoriba sok gyerek volt a faluban, mert a Gosztonyi uraságnál több cselédcsalád is lakott és nem volt ritka, hogy egy családban 6-7 gyerek is volt. Óvodásként emlékszem, hogy a Gosztonyi uraság sokszor meglátogatta a gyerekeket és mindig kaptunk tőle cukorkákat. Iskolába is helybe jártam, akkor még nyolc osztállyal működött, nagyon szerettem oda járni. Akkoriba szeretem volna tanárnő lenni, de máshogy alakult az élet.
Jól tudom, hogy összesen három munkahelye volt?
Igen, a váci Finomfonó gyárban, utána megüresedett a postán a helyi kirendeltségen a postavezetői állás ahol tíz évet voltam és nyugdíjazásig a helyi téeszben voltam raktáros. Egyformán szerettem mindegyik munkahelyemet és engem is szerettek az ott dolgozók. Mindig próbáltam alkalmazkodni a helyzetekhez.
A babák gyűjtését a nyugdíjazása után kezdte?
Igen. Nagymamámtól nagyon sokat tanultam. Kigondoltam, hogy elkészítem a helyi népviseletet a babákon. Amikor ez elkészült, akkor gondoltam elkészítem a környező falvakét, aztán annyira belejöttem, hogy utána olvastam és fényképek segítségével elkezdtem az ország különböző népviseleteinek elkészítését. Már több mint háromszáz babám van.
Láttam a babákból, hogy Némediből is volt többféle viselet?
Igen. Mindenki saját maga varrta a ruháit. Akkoriban megvolt határozva, hogy kor szerint ki milyen színű ruhát hordhat. Az idősek már nem hordhattak világos ruhákat. Harmincéves korukig a nők világos, aprókockás mintájú ruhát vagy hernyóselyemből készült ruhát hordtak. Aztán ezeket mindenki egyénileg díszitette ahogy neki tetszett. Volt mindenkinek külön templombajárós ruhája, ezt csak oda lehetett felvenni.
Nekünk szerencsénk volt, mert apám amikor a munkája miatt Szegeden járt, akkor sokszor hozott nekünk szegedi selymet, aminek az egyik fele parhet flanil volt, a másik fele tükörfényes. Ami nem volt olcsó, mi ezekben jártunk és volt aki emiatt irigykedett is ránk. De akkoriban mindenki abból készíttette a ruháját, amire pénze volt.
A harmincas évek végén leégett a korábbi Kisnémedi templom. Volt néhány év amig templom nélkül maradt a falu. Akkor átjártunk a szomszéd falvak templomaiba. Vagy Szilágyra vagy Hartyánba.
Emlékszem, hogy mi Szilágyra jártunk. Ez nem minden Szilágyi lánynak tetszett és volt olyan, hogy bosszúból a mise alatt kisollóval kivágtak a Némediek szoknyáiból, amiből aztán utólag kisebb balhé keveredett.
Milyen volt a régi Némedi?
A mai Némedi már más, átcserélődött a lakosság. Régebben sokkal összetartóbb közösség volt. Ma már csak annak köszönünk az utcán akit ismerünk. Nagyon sokat fejlődött a falu. Talán a környékbe ez fejlődött a leglátványosabban.
Decemberben átadták Önnek a díszpolgári címet. Mit gondol, miért kapta ezt a községtől?
Nagyon örültem neki, és ezuton is köszönöm a község vezetőinek ezt az elismerést. Fiatal koromtól részt vettem a helyi közösségi életben. Munka után tánccsoportba, dalkörbe jártam, de sok program szervezésben is részt vettem. Régebben sokan úgy éreztük, hogy ezt önszántukból is kell csinálnunk. Nagyon jó közösségek alakultak ki ezekből. Ma már ez sokkal nehezebb, mert önzetlenül kevés ember akar tenni a közösségért. Mindig próbáltuk azt nézni, hogy mi a jó a falunak. Jó érzés volt adni.
Engem mindenki szeretett, ismert, amikor elkészült a tájház akkor ez nagy segítség volt a berendezésnél. Tudtam, hogy kihez kell mennem és mit kell kérnem. Akkor közösen raktuk össze a tájház korhű tárgyait.
Szeretek és mindig is szerettem Kisnémedin élni és ez talán a mai napig érződik is rajtam.
Legyen ez a zárszó. További jó egészséget és gratulálok a díszpolgári címhez!
készítette: Belán Tibor